Ha széttörik a szív, nem hallani zajt,
csak a csend reped meg, mint fagyott hajnal,
nem kér vigaszt, csak türelmes kezet,
valakit, aki vele marad, és nem siet.

Bár törött, de nem vész el végleg,
csak más formában tanul szeretni téged,
mert az tudja igazán, mi a kudarc,
aki egyszer már a mélybe zuhant.

És valamikor, ha újra nevet,
erősebb lesz, legyőzi a hegyet,
és megtanul csendben hinni,
a napokba boldogságot vinni.

Még fáj a szív, amikor újra beindul,
megpihen kicsit, de begyógyul,
mint az úton a patkódobbanás,
minden ütése egy bátor vallomás.

Darabjai fényt keresnek a porban,
emlékekhez simulnak az alkonyban,
kevesebb zajjal, több igazsággal,
már nem fél, megbékült magával.

TM