Világ némán gyászol, súlyos terhét húzza,
Vonszolja igáját, nyűgével rakodva.
Ebben az életben, élhetnék tán bárhol,
De mázsás az a súly, kolonc az akárhol.

Ó, ha én tudhatnám, szívemet mi nyomja,                     
Sodró vízbe lépek, átgázolok rajta.
Átlépném, ha tudnám, erős a sodrása,
Remegő lábaim, nyeretlen futása.

Itt vagyok én otthon, ez az én világom,
Kitáruló lényem, mellyel messze vágyom.
Sebes folyó mellett, zajlik az életem,
Magával ragadón, tart most a félelem.

Erősen szorított, karomat elkapta,
Ágak sűrűjében, ujjaim szaggatja.
Fogja jó szorosan, nem ereszti, tartja,
Vicsorgó fogait, a világnak mutatja.

A sebes folyóban, megmártózik lelkem,
Vágyainak habját, kezemmel leszedtem.
Ó bár csak tehetném, lennék, mint áztató,
Ki a partot mossa, szelíden ringató.

Élő víz folyama, zúdulna át rajtam,
Partját, hol eléri, lelkemet megmostam.
Kapaszkodom belé, szélét kezem fogja,
Partföldjébe mélyen, körmöm belevájta.

Ó te kedves folyó, miért sodorsz engem?
Homokszemcséimet, csendesen leejtem.
Kimossa kezemből, nyomát rajta hagyva,
Rázúduló hullám, partjait nyaldossa.

Lenyúlva a mélybe, kéz emel fel engem,
Tart még most erősen, többé nem eresztem.
Nézem szemeimmel, kezeim kitárom,
Halvány fény dereng fel, s átölel, mint álom…

2014.02.24.