És én álltam a hegy oldalon
Nekem már ragyogott a napom
Pintyőke énekelt vidáman
Hargita, akkor én a nyugalmadat csodáltam

Mert béke lakott fenn a hegyen
A fenyvesek közt a gond még pihent
Nem zavarta álmában az alvót
Hogy ő akkor, megtagadott volt

S a köd felszállt a völgyből
Felszárította, elűzte a napsugár
Egy új nap köszöntött már
S az élet kereke forgott tovább

Lelkem siratta az embereket
Kik, oly egyenesen álltak, mint a jegenyék
Dolgukat tovább szomorúan tették
De még sem adták fel a reményt

Várták egyszer véget ér a szenvedés
Isten velük van-e létben
Ő ad nekik egyedüli reményt
Segít nekik élni a szenvedésben

Tudták, mozdul egyszer majd az élet
Mint a folyóban is új élet éled
Munkájuk árán jut mindig kenyér
Ez a magyar szenvedés egyszer véget ér

Én megköszöntem Istennek a szeretetet
Amit akkor, ott ők adtak nekem
Imádkozom ,hogy a nap felragyogjon
Székely földről egy hajnalon a nehéz köd felszálljon.

2O13.O8.O8.Mosonmagyaróvár.