Itt várok ismét Rád
Ahonnan a vonat sem halad tovább
A hatalmas erdő szélén szakadékok közt
Erre mókus és madarak mozdulnak csupán.

Az ablakodból kitekintve, pókhálót lehalászom
Óriás fák közt sárgarigók járnak
Párkányod alatt bordó-kék és sárga-fehér kis virágaid nyílnak
Mindenfelé illatos ibolyák kéklenek és fehérlenek körbe.

E szent helyen a melegség és drága lényed
Visszavár és ismét rám talál
Lelassulnak a percek
Visszaperegnek a piciny kis emlékek.

Sejtettem mindig és most értem is már
Miért volt a görcsös ragaszkodásod
Végtelen szereteted, odaadásod
Az elátkozott helyzetek után is
Mindvégig kitartásod, bevárásod.

Élethossznyi postai levélváltásaink közben
Szenvedésed mellett is biztatásod
Betegségeid által meggyötört tested
Ellenére is jóságod, bizakodásod.

Varázslatos nők százainak mézédes ajkát
Megízlelhettem élvezetekkel régen
Majd boldogságot kívánva elbúcsúzva tőlük
Nem volt sosem fájdalom
Elkeseredés és szerelmi bánatom.

Téged viszont még a zörgő dobozban is
A szívemhez emeltelek
Bárki megszülethet már, csak Te nem
Mint ahogyan két egyforma fűszál
Sem nő és nem teremhet újra.

Lágy kis kezed sem integethet felém
Csak Isten előtt és az álmaimban
Akkor újra együtt vagyok Veled
s értelmet lelnek a percek és a cselekedetek.

Bár csak újra mondogatnád nekem a szavakat és a verset
Ameddig én a szőnyegen gombfocizok, katonázok és heverészek
Nem lenne nálunk boldogabb senki
Tudtuk mi mindig, hogy nem választhat el minket senki
És bebizonyosodott, hogy még a végzet sem.

Ha ötszáz évig élhetnék mégis
Akkor sem jönne felém már hozzád hasonló
Egyszer voltunk és végig kísértél utamon
Ez sohasem mulandó, hisz lelkünk összeolvadt
Én pedig hordalak, ameddig csak élek.

Kökönyös- Kelet 2017. április 08.