Igen zavaros a hajnalok szeme,
ömlik reám a kétes szenzáció,
rossz a ritmus és hamis a zene,
hazudik az írás, a kimondott szó.
Becsapott a múlt, szédít a jelen,
de az ember benne már el nem merül,
mert magáért beszél kifosztott életem,
és a sorsom enyém menthetetlenül.
Átütött vérem a sápadt rostokon,
kibontotta a hírek fonákját,
a szürke hajnalt addig ostromlom,
míg az értelem a homályon átlát.
Ha kell, együtt örülök vagy sírok, 
szívvel küzdök, harcolok másokért,
bátran gördülnek papíron a sorok,
mert tudom, hogy megóv az igazság-vért.
Fogy a türelem, szakad a cérnaszál,
önös érdekek trónolnak közügyként,
aki fenn ül szüntelen manipulál,
zavaros mondatok titkolják a tényt.
Azt szeretném a ködöknek üzenni,
várjuk már a vihart, a vad szeleket,
és tiszták lesznek a hajnalok szemei,
résnyíre nyílnak felettünk az egek.    

2013. 01. 08.