​

Igen zavaros a hajnalok szeme,
ömlik reám a kétes szenzáció,
rossz már a ritmus, és hamis a zene,
hazudik az írás, a kimondott szó.

Becsapott a múlt, szédít a jelen,
de az ember benne már el nem merül,
magáért beszél kifosztott életem,
és a sorsom enyém menthetetlenül.

Átüt a ráció a rothadt rostokon,
kibontja a híreknek fonákját,
a szürke hajnalt addig ostromlom,
míg az értelem a homályon átlát.

Ha kell, majd együtt örülök vagy sírok,
szívvel küzdök és harcolok másokért,
bátran gördülnek papíron a sorok,
mert tudom, hogy megóv az igazság-vért.

Fogy a türelem, szakad a cérnaszál,
önös érdekek trónolnak közügyként,
aki fenn ül, szüntelen manipulál,
zavaros mondatok titkolják a tényt.

Azt szeretném a ködöknek üzenni,
várjuk már a vihart, a vad szeleket,
tiszták lesznek a hajnalok szemei,
résnyire nyílnak felettünk az egek.    

2015. 01. 08.