Kovács-apám

Tüzeket látok az éjben,
dübögés reng a csönd alatt.
Kovács-apám erős karjában
kalapács talpa villan,
s izzik a múlt a fényes üllőn.

Rozsda mart meg minden ekét.
A lovak vágóhídra mentek,
s jobbágynak, olajmunkásnak
büszke parasztok – sivár szél
kergette Szank futóhomokját.
Apám nem ment a közösbe:
elbújt a toborzók elől mélyen,
turáni gőgbe, hunyorgó szemhéjak
mögé.
Maradt, mint szálfa az erdőirtás
közepén
tanúnak új korokra régi üzeneteként.

Ma friss szél kergetőzik a pusztán,
felvirrad a falvak hajnala újra –
a föld szaga ősi jogra ébreszt.
Apám! Éleszd a tüzed és fujtass:
ezernyi ekevas rúgja a rozsdát –
segítsd még öreg kezeddel élüket
földet marni boldogabb búza alá!

1990 Csorba Tibor