Hallod, susog a nád!
Valaki jön, valaki itt járt.
Csobban a víz, hajlik a nád,
Hany Istók emléke szívünkbe lát.
Hanságban él a monda világ,
Haldoklik a múlt, a lápi mocsár.
Titokzatos emberke uszonnyal,
Csendben, emléke jár.
Befogadta Őt a láp világa,
"Még mindig várjuk" - mondják,
A Hanság néma, csendes, hallgat.
Újra éledő vizei köszöntik a hajnalt.
A Hanság emberbarát,
Befogadta elűzött fiát.
- Hallod ropog a nád!
Éled az erdő, rét, mocsárvilág.
Csoda fonja köréd karját,
Hany Istók eltűnt, de várják.
Eltűnt, mint a láp,
Mikor a Hanságot lecsapolták,
De éled a mese, éled a monda,
Szaporodik a táj állatvilága.
Vizek felett napsugár ragyog,
Hanság él, Hany Istók monda jár amott,
Újra szól a pacsirta dala,
Újra fehér a sirályok hada,
Túzok lejti újra táncát,
Fácán hívja újra párját.
Hany Istók emléke még él bennünk,
Susog a nád, valaki jár!
Füzek közt a lápon csoda vár,
Csend és nyugalom rád talál!
