Nos a mi Sándorunk rövidesen végleg hazatért. Zsuzsával összeköltöztek. Kívülről úgy tünt, nagyon jól megvannak egymással. Társasági életük leginkább abban nyilvánult meg, hogy rokoni látogatókat tettek közösen.
    Mindenhol biztosították jó kívánságaikkal az új kapcsolatot. Nem kell összeházasodni! Minek az? Csak veszítenének rajta. Zsuzsa a férje után járó nyugdíjat, Sándor meg a nyugdíjfrankjait. Szóval csak úgy összeálltak.

    Beszélték, - idő múltával -, hogy egyre többször látták Sándor autóját Éva háza előtt megállni. Bemenni a házba nem látták, mert a kapu mindig zárva volt. De egy idő után, a szomszédok tudni vélték, hogy Éva egészen biztos, hogy otthon van. Sutyorogni kezdtek. Mért nem engedi be Sándort ? Semmit sem tudtak arról, amit mi ketten már tudunk. Hogy egyszer volt egy boldog éjszakájuk... és bár Éva nem bánta meg ezt egy percig sem, női mivoltát mégis sértette, hogy Zsuzsa fontosabb lett. Hát persze, magyarázta magának, olyan sokkal fiatalabb mint én... A teste is vonzóbb, csillogóbb a szeme, fényesebb a haja, frissebb a járása. Szóval mindennek birtokosa, ami egy férfi számára érték . Enyhén ugyan, de munkálódott benne a féltékenység ördöge. - Minek engedjem be? kérdezte önmagától. És bár idős-korban, már minden másképpen van, úgy látszik, a női hiúság nem múlik el.
     Sándor egy nap bekopogott a szomszédhoz. Tudni akarta, hogy merre lehet Éva, és mikor találhatná őt otthon... Akárhányszor, akármikor szeretne bemenni hozzá, nem jut be.

- Mit akarsz tőle Sanyi? Átadjuk az üzenetet, ha gondolod.

- Fontos beszédem volna vele! azt magam adnám át. Mikor van otthon?

Szerintünk most is otthon van, - és szokásuknak megfelelően azonnal - átkiabáltak Évának, aki kénytelen volt kijönni, és kinyitni a kiskaput.

     Isten a tudója, hogy miről beszélgettek, de tény, hogy attól a naptól fogva, aki nagyon akarta, láthatta, hogy egyre sűrűbben áll a ház előtt Sándor autója. Nemcsak megállni látták, hanem hosszasan ott állni. Aztán rövidesen már nem kellett a ház előtt álldogálnia, hanem beállt az udvarba az autó. És egyszercsak, végleg ott maradt. Nem csak a ház újult meg, hanem Évánk is. A kert gondosan ápolva, példás rendben a környezete, és Éva is kivirult. Egyre csinosabb lett, és egyre soványabb. Egy darabig azt hitték, a szerelem emészti, de nem. A kór marcangolta testét. Még két év sem múlott el, hogy összeköltöztek, Éva meghalt.

     Sándor a mama házába tért vissza, és élt még tizenegy évet. Minden halottak napján vitt virágot Évájának. Az emberek nemigazán értették őt, mert bizony a hat év korkülönbség az ő javára volt.

    Ha kérdezték, hogy van? azt válaszolta, - volt másfél boldog évem, - megérte hazajönni.

Ki tudja miért lett könnyes a szeme? Vagy ez csak a látszat ?

Olyan egyedül élte életét, mint a februárban nyíló tavaszka...