Úgy jön az este,
mint eltévedt, ki útra talál,
lassan ül a tájra
egy sötét vándormadár.

Szél súgja a fák között
az elmúlt évek hangját,
s a szív mélyén felébred
egy rég kialudt parázs.

Mert még emlékezik
egy ősi, tiszta múltra,
hol fényösvény vezetett
a csend kapuján túlra.

Ott nincs elmúlás, félelem,
csak békés, csendes lét,
ott mindenki megérti,
miért jött, miért is él.

S míg az éj szelíden borul
a fáradt földi tájra,
a lélek hazatalál végül
az örök fény honába.

TM