Bimbódzó kis növényből, kibomlik a gyönyör,
addig míg engem csak a kíváncsiság gyötör,
múló időnek darálója, érzék nélkül kattog,
pirinyó kis életben, egyből hárman vagytok.

Ez a múlt a jelen, majd jövőnek képe,
így írja be magát, létnek aranykönyvébe,
a mag hordozója, egy hatalmas csodának,
akár fű, fa, vagy virág, mit sokan csodálnak.

Szirmaira bomló csodálatos virágzat,
körül ölel a szépséget kedvelő imádat,
édes nőm, kedvelt virágom illatozó mása,
legyél te szerelmünknek örök lámpása.

Hervadó szépség a végzete, nyíló virágnak,
édes múzsám, téged karjaim vigyáznak,
mikor szomjazod majd csókjaim hiányát,
ismételd szavaim dallamos nyitányát.

Ó ha arra gondolok, hogy semmi sem örök,
de virágmag oda hullik, hol vannak rögök,
így a hervadó szépség, új tavaszra ébred,
nem úgy mint szerelmem, ki vissza sosem térhet.

-írta-Varga István-Barcs-2021.02.09.