Van egy kis zug, és van egy kis pad,
ahol csak ketten üldögélünk,
kéz a kézben... míg lassan pirkad,
megfáradtan, de együtt élünk.
 
Már nem számolom az éveket,
már nem is tudom, hogy mióta,
de szeretlek, s az arcképedet
a szívemben őrzöm, azóta,
 
ahogy először megláttalak.
De látod, eltelt már sok-sok év,
mégis félek, hogy megbántalak,
amikor elragad vajmi bősz hév,
 
s némára zárulnak ajkaim,
hogy ezzel is büntethesselek.
De mégsem, ismered álmaim,
és várod, hogy kényeztesselek.
 
S ahogy mosolygva megsimítom 
fehérbe öltözött dús hajad,
arcod ráncait igazítom,
már nem érzem, az idő halad.

Van egy kis zug, egy csendes fészek,
régi vágyaktól izzó kuckó,
hol feltörnek szép emlékképek,
s ahol együtt öregszünk, Lackó.

2023. június 4.