Hiába küszködök az idő ellen,
már a holt poézisbe kapaszkodom,
oltalmat keresek az értelemben,
de visszahúz a mélybe konokul korom.

Egy félvad országban jöttem világra,
mint szebb idők megkésett, árva fia,
már ezernyi csapda gonoszul várta,
harapjak rá a kivetett csalira.

Vitt az események áradó sora,
biztos pontomat hiába kerestem,
gyakran voltam könnyelmű és ostoba,
nem nyújtott nyugalmat nekem semmi sem.

Láttam a maszkját nagyok fintorának,
amit arcukra vésett egy beteg kor,
az ember emberséget hogyan várhat,
mikor körötte gőg és önzés tombol.

Törvényeink zöme csupán koholmány,
érthetetlen és öncélú mondatok
mérgeznek lelket, butítanak tompán,
leplezik, rejtik e korrupt korszakot.

Öreg, vén hazugság, új becstelenség
és becsapott a szabad választójog,
miért érzem úgy most, mint sohasem még,
hogyan szúr a szívem, a lelkem sajog.

Hiába küzdök, hiába keresek,
azt a keveset, amit megtaláltam,
elragadják tőlem vad, mohó kezek,
odavész a nagy, zavaros sodrásban.

2014. 07. 25.