Hidat verek, hozzád megyek,
Karjaimmal átölellek,
Kedves szóval örvendezek,
Ti elválasztott magyar testvérek.

Áll a szobor folyó partján,
Szent Kristóf figyelmeztet talán,
Rohan a folyó, sodor az ár,
Magyar testvér a túloldalon vár.

Hidat verek, átölellek,
Könnyebb lesz együtt az élet,
Mert a hidunk, utunk közös köztünk,
Testvér, testvér együtt megyünk.

Hosszú a híd rajta megyek,
Jössz felém, én átölellek,
Nem választhat többé minket
Sem folyó, sem patak, s más akarat.

Hidat verek népek között,
Rohanó folyó, s széles fölött,
Hogy egymás kezét ne engedjük,
Szeretetben Isten velünk.

Ne legyen többé soha,
Ha életünk mostoha,
Magyart, testvért elválasztja,
Lehet Lajta, Duna, Tisza, Dráva.

Hidat verek szeretetből,
Szilárd vasból, s kövekből,
Hogy sorsunk közös legyen,
Testvér, testvért ne feledjen.

Közös hidunk, ha megépül,
Nem tart vissza, jöhet az ár,
Szívünk ismét egymásra talál,
Szabad út lesz, nincsen határ.

2O14.O5.11.Mosonmagyaróvár.