Így, öregen az ember mennyit felejt,
a szívéből kiejt anyai mosolyt,
az emlékezet csak szakadt rongy és rojt.
Már csak pár zöld folt az egykori, szép kert,
ahol még  gyermek volt, apai verés
sem fáj és elhalkul a dörgedelem.
A jó felködlik, a rosszat felejtem,
most, hogy fogytán az idő és már kevés.
most nem hallom azokat a dalokat,
zongora hangját elnyomja, gépzene,
és nem hoz vigaszt a bús életembe,
pedig a holnap valamit tartogat.
A jelennek szürke szomorúságát
átitatja a hajdani, a régi,
habár az ember máris elfelejti,
mennyire meglopta őt az ifjúság.

2014. márc. 4.