/Háború után:1946.:Kitelepítések
Felvidékről magyar panaszai/

Szép volt a gyermek álom
Szép volt a kert és a ház
Hiába keresem nem találom
Romba döntötte a történelem
Idő és törvény elvette tőlem!
Jussom keresem, s nem lelem
Hatalmas sorompó zárta el utam
Mire megértettem nincs visszaút!
Idegen országban találtam magam
S szívem szakadt meg lezárva az út!

Évek teltek, emlékek megfakultak
Törvény tilalma még most is él!
Közös bűnös lettem a bűnösökkel!
Idegen nyelven parancsoltak!
Azt sem tudtuk mit beszél
Iskolában idegen szóra tanítottak!
Anyanyelvemen nem nyílhatott panaszra szám!
Nem értettem a szavakat
Nem erre tanított édesanyám
S megtanultam sarokban a helyem
Örüljek, hogy megmaradt rongyos életem!

Felnőttem, s nem akartam érteni a szót!
Keresem a kis falum tornyát
Templomban a padot, hol mondtam az imát
Keresem az utcát, idegen a neve
Nem találom a házat, születésem helye!
Csak a Duna választ el kis falumtól
Egy folyó, hídján nagy sorompó!
Eltűnt már a sorompó, rozsda ette meg!
Az utcából lettek dombok hegyek
Szülőházam eltolták a buldózerek!

Hol az az utca, hol az a ház?
Csak domb, folyó, sehol egy magyar szó!
Keresem a házat, hol láttam utoljára édesanyámat
Keresem a múltam, a gyökerem!
Kereshetem, de sehol nem lelem!
Már félig értem az idegen nyelvet
Megértem, hogy kérdésemre nincs felelet
Megengedik hogy némán zokogjak belül!
Hisz se hazám, se falum, se utcám, se házam!
Itt vagyok némán nincstelenül!

De a templom még áll!
Magasan az ég felé nyújtja tornyát
Még magyar lelkekért szól a harang
Templomban a padban várt a helyem!
Megsimogatta reszkető kezem
Igen itt volt, itt ültem, itt a jelem!
Imára kulcsolom kezem
Imám mondhatom!
Csendben az édesanyanyelvemen
Megtagadott vagyok!
Kollektív bűnösség szerint
Mert magyar vagyok!
Mit érzek senki nem törődik velem
S az életem a büntetésem!

2O14.O2.25. Mosonmagyaróvár