/Háború után:1946.:Kitelepítések
Felvidékről magyarok panaszai/

Szép volt a gyermek álom,
Szép volt a kert és a ház,
Hiába keresem nem találom,
Romba döntötte a történelem,
Idő és törvény elvette tőlem,
Jussom keresem, s nem lelem,
Hatalmas sorompó zárta el utam,
Mire megértettem nincs visszaút,
Idegen országban találtam magam,
S szívem szakadt meg lezárva az út.

Évek teltek, emlékek megfakultak,
Törvény tilalma még most is él,
Közös bűnös lettem a bűnösökkel,
Idegen nyelven parancsoltak,
Azt sem tudtuk mit beszél,
Iskolában idegen szóra tanítottak,
Anyanyelvemen nem nyílhatott panaszra szám,
Nem értettem a szavakat,
Nem erre tanított édesanyám,
S megtanultam sarokban a helyem,
Örüljek, hogy megmaradt rongyos életem.

Felnőttem, s nem akartam érteni a szót,
Keresem a kis falum tornyát,
Templomban a padot, hol mondtam az imát,
Keresem az utcát, idegen a neve
Nem találom a házat, születésem helye
Csak a Duna választ el kis falumtól
Egy folyó, hídján nagy sorompó
Eltűnt már a sorompó, rozsda ette meg
Az utcából lettek dombok hegyek
Szülőházam eltolták a buldózerek

Hol az az utca, hol az a ház
Csak domb, folyó, sehol egy magyar szó
Keresem a házat, hol láttam utoljára édesanyámat
Keresem a múltam, a gyökerem
Kereshetem, de sehol nem lelem
Már félig értem az idegen nyelvet
Megértem, hogy kérdésemre nincs felelet
Megengedik hogy némán zokogjak belül
Hisz se hazám, se falum, se utcám, se házam
Itt vagyok némán nincstelenül!

De a templom még áll!
Magasan az ég felé nyújtja tornyát
Még magyar lelkekért szól a harang
Templomban a padban a helyem várt
Megsimogatta reszkető kezem
Igen itt volt, itt ültem, itt a jelem
Imára kulcsolom kezem
Imám mondhatom!
Csendben az édesanyanyelvemen
Megtagadott vagyok!
Kollektív bűnösség szerint
Mert magyar vagyok!
Mit érzek senki nem törődik velem,
S az életem a büntetésem!

2O14.O2.25. Mosonmagyaróvár