Ahova nem hívnak, oda nem megyek,
csalóka álmokat nem űzök, kergetek,
kerülöm a sivár, puszta helyeket,
jártam arra régen éppen eleget.

Virágos rétek, napsütötte dombok,
égig érő fákon zöldellő lombok,
patakok, kis tavak, rétek bársonya,
testem nyugalma, lelkem temploma.

Lennék inkább világok vándora,
sivatagi homok múló lábnyoma,
fények pásztora eltűnő alkonyban,
utolsó hang lágy dallamokban.

Keresem a szépet nyárban és fagyban,
keresem csendemet városi parkban,
hűs nyugalmat a káoszban, zűrzavarban,
egyszer talán meglelem önmagamban.