Korán keltem útra,
épp hogy pirkadott,
ott a horizont fölött,
csak sejtettem a Napot.

Ám sugarai festették,
a pamacsos felhőket,
változatos képet kínáltak,
így az útra kelőnek.

Kis falunak házait,
magam mögött hagytam,
majd letérve a poros útról,
lábaimat harmattal mostam.

Enyv illattal volt fűszerezve,
a műhely honnan kiléptem,
gyalupadot hagytam hátra,
lazítottam a keretes fűrészen.

Gyalu véső, hanyagul ledobva,
gyaluforgács loknis kunkorba,
érzem még hiányozni fog nekem,
de egyre gyengül, erőm és a kezem.

Fenyőfának gyanta illata, vagy
más fafajnak jellegzetes szaga,
velem lesz mind egy életen át,
viszem magammal a hosszú útra.

Munkától kissé fáradt a kezem,
papírt tollat magam elé teszem,
rímekbe foglalom a testamentumot,
így hagyok magam után élet nyomot.

Írta-Varga István-Barcs. 2017.10.20.