Hajdanán a padon ülve
megannyi tervünk ment füstbe,
csalogató felhők néztek,
itt maradjak még vagy menjek?
Tegnap bohéman kacagtunk,
s még önfeledten rohantunk,
és pillantások üzentek,
csak úgy szerettünk s szerettek.
Fiú udvarolt a lánynak,
kedvesen bókolt a bájnak,
szívek lobbantak és törtek,
azok voltak a szép évek!
Szép szavak zengtek az utcán,
nem nézett senki sem furcsán,
nem volt oly rest a kar nyúlni,
s elesettet segíteni.
Ó, mondd csak, te rongyos élet!
Hová tűntek a szép évek?
Nézz magadra, mi lett véled!
Vajon miért jó ez néked?
