Rongyos ruhapapucsában
lassan csoszog az idő,
érzem visszahúz a hajnal,
ablakom veri az eső.

Várom, csörögjön a vekker,
lassan el is szunnyadok,
már csak ezt a percet várja,
elrúgja a papucsot.

Gyorsan szalad a mutató,
vele együtt sietek,
várom már a buszt a sarkon,
bár még kicsit lihegek.

Aztán tipegőre váltott,
olyan mint egy kisgyerek,
nézem percenként az órám,
mikor szabad lehetek.

Este csendesül már újra,
lassul mint egy öreg hölgy,
testem magával is húzza,
csendben színes álmot tölt