Élünk. Ma még zeng bennünk
     az élet, folyamatos ez az ünnepünk, 
     felkínál mindent ez a csoda, üzenetében
     szabad utat mutat a józan értelem.
     Adható, és osztható tűz vet lángot
     a szívben, érintő kéz játszik ott,
     ahol az ideg a legszebb érzésekre talál.
     A pillanat előtt lebontva már minden határ--
     két egybeolvadó boldog ember
     emeli egymást ünnepi szerelemmel.

     Nap, és csillagok alatt fürdetjük magunkat,
     dajkálva ölel illatos, nyáresti fuvallat,
     érezhető finoman, lágyan, önzetlen karban
     ringat bennünket egy időn túli dallam.
     Vetett erdei fűágyon, zöld fák alatt
     érzem asszony ölelésű karodat,
     bőrünket izgató érintések égetése
     marad a vérben -- folytatást remélve

     feszít egymás közelsége. Időtlen mesében
     él ez a kép. Idő fogalmán túli létezésben,
     egymást ringató ritmusokban szállva
     új világot nyit az érzések áramlása.
     Életünket egymáshoz terelő vallomásban
     élünk--csúcsra lépő pillanat feszülő íjában,
     ahol már nincs határ, nem kell kérelem,
     ahol eggyé-válik bennünk a lényegült értelem.