-tizedik ének-

Átugortam pár évet, majd egy évtizedet,
megénekeltem sokszor legény éveimet,
égetett tűz, álltam fagyba taszítottak sárba,
megaláztak sok helyen, csúfoltak iskolába.

Ám mégis itt vagyok, senkire nem haragszom,
szemembe nézne e kedves tanárnőm tanárom,
avagy egykét mester ki olykor megalázott,
Apámnak mondták, amit ő fejemhez vágott.

Nem hagytam,lelkembe égetni a szolgaságot,
Istenre bíztam, hogy szolgáltasson igazságot,
igaz sokszor néma voltam, ne szítsak haragot,
sokszor bizony a csend ad erőteljesebb hangot.

Sok alkotáson hagytam kezem s terveim nyomát,
így próbáltam szolgálni szűkebb, és tágabb Hazát,
ötven éve, hogy az új Dráva-hidat átadták,
ám azóta sok üzemét véglegesen bezárták.

Ha most végig sétálok oly kihaltak az utcák,
sok-sok üressé vált lakást házakat árulják,
van e remény arra, valaha visszatér fényed,
vagy a Dráva hideg habjaiban hal reményed.

      - tizenegyedik ének -
Mert igenis ide csak születni lehet,
vagy csillaggal taposott ösvényen jöhet,
aki a terveket újra megálmodja,
folyami kavicsot gyémánttá varázsolja.

Ha rakpart borítja Drávának szakaszát,
virágok díszítik Maróti sétányát,
kikötőből sétahajó visz Eszékre,
vonattal jutni el a megye székhelyre.

Egy kivágott fa helyébe tízet ültetnek,
megvalósítását akarnák sikeres terveknek,
patinás épületei is dicsfényként ragyognak,
édes gyermeke lenne Pál-falva is Barcsnak.

Mert igenis ide csak születni lehet,
nem tékozolni a következő éveket,
hisz folyónk a Dráva, így tenné boldoggá,
"ej ráérünk arra még" ne váljon szokássá.

Itt már a forma is ki dőlhet a sorból,
lehet e hóembert gyúrni tavalyi hóból,
járdát helyrehozni Zimonyától Belcsáig,
mert itt semmi más csak a biztonság számít.

Nem ám futó kalandként értem én ide,
szerettem volna ha lenne ez rózsák kertje,
nem csak a szám jár, tüskésdrót akadályt szedtem,
Dráva part strandját társaimmal felélesszem.

Vágyni e Honom, hogy édenkerté váljon,
gondolom nem bűn az, hogy én ezt kívánom,
tudom van varázsa madárdalos erdőknek,
ahogy Dráva vízébe fűzágak merülnek.

Téli zimankóban ritkán fagy be a Dráva,
a hívatlan aranysakál farkas átjárja,
tavasszal a partján füzek rügyeznek zölden,
halak táncát látni a csobogó vízében.

Kék meténg most virágzik, partján a Kis-bóknak,
stégen vagy a ladikban már vígan horgásznak,
vargánya, lila pereszke ontja illatát,
Zátonyi kis házakban kóstolni zamatát.

Kérdezhetnék sokan, miért vagyok szomorú,
hisz csodás ez a vidék minek ide a bú,
oka van számos dolognak, kifejteni hogy lehet,
csak bemutatni akartam miért köt a szeretet.

Talpam itt ért földet, láttam meg az életet,
csodálkoztam sok mindenen, parki fa még integet,
Hősök terén ha járok, sok hársfa mindig emleget,
ott van az az öreg ház is ahol létem született.

Róza nénit emlegetem Tela néni is lakott,
kukac virág kruppok között a cica is elfutott,
mezítláb mentem utána, de méhecske meg csípett,
templomunk tornyára nézek, ami épp delet ütött.

Kinek az ősgyökerei ezen földben rejtőznek,
nem a harácsolásnak áldoz, vagy menekülésnek,
annak szívügye, hogy virágozzék már ez a vidék,
elmúlás jön nem tiltakozik, hogy ide temessék.

írta-Varga István-Barcs-2019.04.02.