Nem közömbös számomra ez a település,
ez Drávába dobott szerecsen fürösztés,
sokszor úgy próbálták már tisztára mosdatni,
hogy ami régi volt próbálták eltörölni.

Egy város nem felhőkarcolóktól lesz azzá,
urbános polgárai így teszik majd naggyá,
kulturált utak, virágos terek és porták,
köszönő gyermekek, nem hepehupás járdák.

Ünnepeljünk netán, kényszeredett mosollyal,
vagy ülnökök fején, ott  az olvadó vajjal,
nem megy valahogy, nem megy ez most így nekem,
mert a tönkre tett múltat, mindig előveszem.

E helyről Jóisten, miért vette le kezét,
naperőművektől még nem hígul a sötét,
megszűnt állomás, felszedettek a vaspályák,
közutak is elavultak, embert szétrázzák.

Ide születtem, valami itt tartott fogva,
rigoci erdők, homok dombok, vagy a Dráva,
gyökerekre sem fogom, hísz nem mélyre nyúlnak,
Nagyapámék és szüleim, kik itt nyugszanak.

Pedig mehettem volna, megvolt az alkalom,
tán az újtól való félelem, más tartalom,
ám most én itt várom meg, már minden napnyugtát,
csivitelő fecskét, a kerepelő gólyát.

Utcán kerítés előtt, van pici fehér pad,
többször kiülök, jólesik ha süt rám a Nap,
nézem a kék eget, rohanó fellegeket,
ilyenkor csak úgy, magamban írok verseket.

Vagy elnézem lábam előtt szorgos hangyákat,
hogy futkosnak, gyűjtik az elemózsiákat,
máskülönben ez az utca csendes lehetne,
ám itt a harangláb, de szakadt a kötele.

Futnak a fellegek, úgy rohannak az évek,
zörgő kocsikereket lecserélték gépek,
idővel embernek, elfutott ifjúsága,
ide születtem, gyönyörű Somogyországba.

-írta-Varga István-Barcs.2019.05.30.