Itt leltem már honomra a tavak mentén,
most elérkezett a telünknek ideje,
nyugalmamat másutt hasztalan keresném,
a reménnyel együtt itt lesz eltemetve.

Mert ideje van fagynak, hóesésének,
jégkását kever a mólóköz, az öböl.
A napfelkelték is egyre inkább késnek,
a reggel az éjtől fagyhalált örököl.

Szívalakra szaggatott, hallgatag Hazám,
a kenyerem Benned kell keresnem,
hogy jusson új öltönyre népem tavaszán,
edzem izmom, agyam, fejsze, toll kezemben.

Arcomat a szélben vízszintes hó falak
tépik, besétálnak nyitott ketrecembe,
szelídnek, vadnak kinn nincs fű, nem jut falat,
megtűrve fázunk az Édentől keletre.

Odafenn rémüldöző csillagcsődület,
az égi csenden át morzéznak vadludak,
ürülnek a hordók, hol van már a szüret,
fürkészem is a messzi, mennyei utat.

Most van ideje a télnek, szélnek, fagynak,
itt leltem honomra, nincs bennem félelem,
ha torzsra-tört nádasok élni akarnak,
emlék nyaraimba mind visszaültetem.

2017. december 15.