/Kitelepítések: 1946-47.04.12./

Kicsi voltam,s nem értettem
Mi ez a sírás, rívás, felvonulás
Mindenki csomagot cipelt,
S hullatta könny záporát
Tehervonatok zsúfolva emberrel
Gyermek visítás még itt hallik fülemben!

Kitelepítés mondták sokan aggódva
Ki nem magyar, menjen a vagonba!
S elindult a vonat, szinte zokogott
Alig tudott menni, sírt az is, kit a vonat itt hagyott

„Embertelen világ ez”mondta Édesapám
Sírtam én is, mert nem értettem
Miért választják el apát,s fiát?
Miért-e sok könny, s mi vár ezután?

Majd jött egy másik vonat, sírtak a gyerekek
Ontották a félelem könnyét az emberek
Az állomáson megállt egy másik vonat
A szomszéd faluból jött, sok magyar
Aki nem szlovák, várja az otthon mehet

Ismét sírás, zokogás a föld itta a könnyeket
Siratták a múltjukat, otthonukat az emberek
Kitelepítettek lettek,  a győztesek így döntöttek
A szegény ember hazátlan, s kisemmizett

S azután csend és néma hallgatás
Összetört életek, szívek, belső zokogás
De a kitelepített soha nem feled!
Templomban leborulva hívja reménységét az Istent

Hosszú évek szenvedő sora elosont
Lélek fájdalmasan siratja a hont
Egy remény az igazságot osztó istenünk
Soha nem feledve, zokog a lelkük

Ó Istenem, ne adj ily sorsokat!
Édes hazám szenvedett már sokat
Mi szívünkbe szeretetet oltottál
Mégis a magyar szenved minden háborúnál!.

2019.04.12.Mosonmagyaróvár.