Amikor a toll majd kihullik kezedből,
abba tán a Föld és ég is belerendül.

Mikor majd a szavak üresen konganak,
nincsen már értelmük, semmit sem mondanak.

Hogyha szíved helyett egy pészméker ketyeg,
a semmibe bámulsz, bambán és réveteg.

Nem kéred az Urat, adjon még éveket,
nem vársz haladékot, nem sorolsz érveket.

Megbékélsz a sorssal, mely idáig sodort,
nem varrsz fel blúzodra, se zsabót se fodort.

Jó lesz majd pihenni, tiszta kék ég alatt,
hol az agyunkban már nem terem gondolat.

Ha a demencia egyszer majd csak megöl,
Mondj értem egy imát, s a menny fala ledől.

Amikor a toll már kihullott kezemből,
emlék leszek csak az elmúlt évezredből.