Hosszú vándorlásom során,
hozzád értem egy éjszakán,
kopogtam házad ablakán,
csak szállást kértem csupán,

de bájos szépséged láttán,
ott álltam szótlanul némán.
Ajtót oly kedvesen nyitottál,
kezedben gyertyát tartottál,

hamisan kedvesen mosolyogtál,
majd egyre beljebb invitáltál.
A hó ekkor hullani kezdett,
reggelre belepett mindent,

béke és csend honolt idelent,
fáradságnak társa lett az álom,
némaság hullámzott szobádon,
ébredtem – ilyen volt az álmom!

Varga István Barcs