Amikor a tó vizéből
feléd integetnek a csillagok,
és a szíved mélyén
egy apró nap felragyog,
az a csend,
amit akkor hallasz,
én vagyok.

Velem vagy reggelente,
könnyben fürdő arcomon,
a némán folyó, szerteágazó

szerelempatakon, és partjain,

a szavaid gyöngyéből kikelő,
égszínkék virágokon.

Itt vagy arcom gödrében,
hol minden lágy érintésed megpihent,

és mosolyunk cserélt titkos, örök szerelmet.

És látlak láthatatlan szemed tükrében,
benne megcsillanó végtelen fényben,
tenger hullámain táncoló lélekölelésben.

Mert ajándék voltál minden nap.
Minden ujjam begyén velünk vagy,
apró édes csókjaid őrizve,

a kicsi ujjbegyek, velem nevetnek,
mielőtt tenyerem bölcsőjén nyugovóra térnek.

Amikor a tó vizéből
feléd intenek a csillagok,
és lelked szívének mélyén
öröm, hála és fájdalom felragyog,
az a csend,
amit akkor hallasz,
én vagyok.

Ne sírj hát, én sem sírok.
Látod, jövök, veled maradok.

Veled maradok.

2025. január 14.

TM