Mikor a napot eltakarják sötét fellegek,
egyedül ballagsz a hóban, nincs, ki rád nevet,
e ködös reggel a szél se lengedez,
s közben a
szomorúság járja át lelkedet.

Mikor megérint egy kéz,
szeme rád mosolyogva néz,
s szívedben mindent megigéz,
vele a boldogság kapuján belépsz.

Mikor édesanyád átölel,
érzed, még soha, senkit nem éreztél ilyen közel,
s itt karjaiban a mindenség jön el.

Mikor megsimítod nagyapád,
nagyanyád, szüleid kezét.
Érzed?
Az a dolgos kéz mi mindent tett eléd,
s arcukat, mint ahogy  kövekbe vés a csörgedező patak,
az élet úgy véste beléd.

Mikor esküvőd van, gratulálnak mulatnak, s mindenki boldog.
Neked csak hogy örülj, táncolj, vigadj, annyi a dolgod.

Mikor gyermeked születik, mindegy fiú vagy lány lesz.
Szép szemével rád les.
Megfogni alig mered, mikor
kis törékeny testét magadhoz öleled.
Kezedbe véve, azt a pillanatot mikor először mosolyog,
érzed, egy darab belőled,
s e kis ártatlan szív karjaid közt dobog.

Mikor elcsendesül minden,
s szívedre, mint egy sötét varjú, száll az elmúlás,
s vele a gyász, itt benn.

Ha ismered, átélted, én mondom,
nem élsz hiába, jól becsüld meg mindezt.
Hasznos s boldog volt életed,
gondolj erre, ha majd egyszer te is búcsút intesz.

TM