Én véreim testvéreim, hozzátok szólok,
kívántok változást, vagy maradtok túszok,
hagyjátok e az alázást, gúnyt űzni belőlünk,
tűritek az labancot, ki van most közöttünk?

Ó, menyi sértett piszok de mindet legyűrünk,
még hiszik magukról, hogy ők a gyöngyünk,
higgyenek bármiben, boldogság úgysem adatott,
mert árulónak mindig csak a megvetés jutott.

Isten áldja a magyart, jó sorsban békében,
ha szomjazik oltsa szomját ezüstcsészében,
befogadók nagylelkűek, voltak mindig őseink,
ne hagyjuk, hogy idegenek legyenek az őreink!

Ez a Hazánk, egy véráztatta drága föld,
nem tudjuk, hogy a sors még mit jövendölt,
ám a Tejút hímzett csillagokkal telt,
melyről mondákat magyar ajak énekelt.

Koronánk Nagyasszonyunk áldott szentkezébe,
ha veszélyben a Haza, Lehel fúj kürtjébe,
a magyarral rokon népek mind mellénk állnak,
fényesebb lesz csillogásunk mint a gyémántnak.

Barcs, 2019.08.08.