A történet szereplője – nevezzük Zsófinak - sok évvel ezelőtt, egy híres, patinás iskolában dolgozott. Aztán férjhez ment. Három és fél év alatt született három gyermeke, így nem kellett sokáig gyesen lenni…
   Távolléte alatt új igazgató került az iskolába, akit addig nem ismerte de kedvesen fogadta, örült a visszatértének. Mivel a férj korábban végzett a munkahelyén, minden nap eléjük ment, és összeszedve a gyerekeket az óvodából, együtt sétáltak haza. Meghitt családi életüket látva, gyakran kifejezte elismerését az igazgató, különösen amikor megtudta, hogy otthon csodaszép kézimunkákat készít. Mondta, hogy akármennyire furcsállják, bizony ő is csinál ilyesmit, és ettől kezdve együtt beszélték, és mutatták meg egymásnak az újabb és újabb remekműveiket. A férjet is megismerte az igazgató, és mindig dicsérgette, hogy milyen kedves, jóképű ember.
  Zsófi lakókörnyezetében - már akkoriban is szeretett segíteni az embereknek - valakinek eszébe jutott, hogy tanácstagnak jelölik. Emiatt a munkáltatót felkereste a Tanács, szakszervezet, meg mindenféle illetékes. Az igazgató írásban és szóban dicshimnuszokat zengedezett róla. Aztán…
  Három nappal később, egy délután,-  amikor már csak néhány pedagógus volt az iskolában, ők is a saját tantermükben tartózkodtak a gyerekekkel, - Zsófinak valamiért be kellett mennie az igazgatóhoz.
Az ajtó résnyire nyitva volt, így kopogott és mindjárt be is lépett, de azon nyomban visszarántotta az ajtót az orra előtt. Odabent ugyanis inflagranti találta az főnökét… egy másik iskola igazgatójával..
  A tantestületben mindenki tudta, hogy az igazgató homoszexuális, csak Zsófi nem, és ezért folyton a védelmébe vette, miért állítanak valakiről ilyesmit csak azért, mert kedves, meg mert szereti a szűk ingeket, nadrágokat… de most saját maga szembesült a tényekkel. No és persze már megértette, miért dicsérgette folyton a férjét a kedves főnök…
  A látottakat nem mondta el senkinek, de az igazgató ezt nem tudta, ezért úgy gondolta, hogy eltávolítja Zsófit az iskolából. Mivel ok erre nem volt, pokollá tette a nő életét, aki - mert semmi bűne nem volt -  nem támadott, csak védekezett. A Városi Tanács Művelődési Osztály vezetőjétől kért segítséget, de a valós okot még ekkor sem mondta el, csak annyit, hogy érthetetlen az igazgató vele szembeni viselkedése, és már idegileg nem bírja, ami vele történik.
   A Tanács osztályvezetőjéhez fordulni rossz ötlet volt… nem segített, sőt…
  Nem volt más választás, Zsófi igénybe vette a sajtót. Ezt követően pillanatok alatt pörögtek az események, már nem lehetett a pártnak-szakszervezetnek  eltitkolni az ügyet. Az igazgatót eltávolították az iskolából. Zsófinak megmaradt a két és fél évig tartó terror szörnyű emléke, és mellette… a magas erkölcsi győzelem.
   Az igazgatót elhelyezték gyors iramban egy olyan iskolába, ahová a még tanköteles, de többszörösen bukott, három h-s (halmozottan hátrányos helyzetű) gyerekek jártak. Az utolsó napon bocsánatot kért „mindenkitől”, akit megbántott. Nyilván ez leginkább Zsófinak szólt, akinek az a két és fél év legalább tízet vett el az életéből, teljesen ártatlanul. Legalább ennyi emberség előjött utólag az igazgatóból, bár feledtetni a sok szörnyűséget ezzel nem tudta.
   Az új iskolában egy éven belül több tucat feljelentés érkezett az igazgató ellen gyerekek molesztálása, és bántalmazása miatt, majd rövid idő múlva „egy bizonyos” betegségben, igen csak fiatalon elhunyt… Zsófi nem kívánta a halálát, inkább szánalmat érzett az igazgató iránt, mert halála előtt, a saját viselkedése miatt erkölcsi nulla lett.  
  Nem sokkal később a hasonló korú Művelődési Osztály vezetője, - aki nem volt hajlandó segíteni amikor Zsófi hozzáfordult, sőt, még ő is belefolyt a „terrorba”, - szintén hírtelen meghalt. Az ok is hamar kiderült, ami miatt nem segített: túlzottan is „meleg” kapcsolatot ápolt az igazgatóval…
Ugye értjük?!

folyt köv.