Itass át engem kedvesem magaddal,
édes csókoddal, a nevetéseddel,
a gonosz idő durván már belém mar,
de amíg csak lélegzik, él az ember,
addig a Te szereteted, öröm kell.

Nem tudhatom még, hogy melyik holnapig
kóstolhatom ajkad ízét, mosolyát,
ahogy az ember vénül, megöregszik,
békél, lecsitul benne a szomjúság,
de azért Te magaddal csak itass át.

Az élet porát mossad mind le rólam,
és a sarát a testemről, a szennyet,
a rágalmat, utam javát már leróttam,
mögöttem mély völgyek, havas hegyek,
hagyd, hogy forrásodnál leheveredjek.  

2014. 01. 23.