Összedobált szavakból
írom a versemet,
ne keress benne okosságot,
és semmi értelmet.

Unalmamban mindent,
mi eszembe jutott,
most egy kiskosárba
szépen beledobok.

Összerázom, kiöntöm,
rímekbe forgatom,
lesz, ami lesz, válogatom,
egy versben folytatom.

Összeáll egy mozaik,
amelynek nincs célja,
csak a szavakkal egy
szép tavaszi séta.

Azért szólj, ha valamit
megértesz belőle,
akkor nem volt hiába,
nem ment veszendőbe.

De ne keresd a titkot,
csak játék az egész,
melyben a szavak táncolnak,
s én vagyok a zenész.

Mint falevelek a szélben,
szabadon szárnyalnak,
nem kötnek szabályok,
folyóként áradnak.

Játék a szavakkal,
jól telnek az órák,
kávé mellett szaporodnak,
mondatok és strófák.

Egyszerűen csak pörögnek,
suhannak a gondolatok,
nem akarnak távozni,
ha egyszer belefogok.

Az időt elfelejtem,
szaladnak a percek,
de vége kell, hogy legyen,
végül is e versnek.

TM