Kinyílott a téli rózsa,
rátapadt az ablakomra,
s bontogatja szirmát sorra.
Fényszirmai ezüstszálak,
mintha álmot rajzolnának,
szilánkos csipkék volnának.
Köszöntelek égi mester:
jégfestékkel, dérecsettel –
vártalak én türelemmel.
Tiéd lehet minden ablak,
házi festőmmé fogadlak,
jeges kávéval itatlak.
Mintázd meg az égi kertet:
csillagbokrot, felhőberket,
s angyalt, aki benne repked.
Hogyha ajtóm nyitva volna,
s hívogatón udvarolna –
ne hallgass rá, ne tudj róla!
Ha belépnél, elolvadnál,
kályhám előtt tócsa volnál –
soha többé nem álmodnál!
2017.01.09. Csorba Tibor