Ablakon kinézve, vakító napsugár,
ajtón kilépsz, jéghártya ott a pócsóján,
jó volna hinni, ám a látszat néha csal,
hátam mögött lehetne, néha őrangyal.

Mert szavak néha, korbácsütésként hatnak,
sokszor szomorú a vége a vidám dalnak,
nem a folyadékra, jó szóra szomjaznak,
szoríts helyet olykor a prédikáló papnak.

Dobj vízbe követ, látod a hullámot,
majd eltűnik, ahogy hang hagyja el szádat,
írásod papíron hagy barázdákat,
majd így hagysz utókornak kicsi morzsákat.

-írta-Varga István-Barcs. 2020.01.15.