Mikor száll feléd a karácsonyi ének,
Visszatérnek gyermekkori emlékek.
Mikor négy éves voltam talán,
Így szólt jó apám:
„Jegyezd meg jól kislányom,
„Jónak lenni jó ezen a világon!”
Kézen fogva elmentünk falunk temploma elé,
Nagy volt a baj, a fájdalom a kitelepítetteké.
Segíteni kell a bajbajutott baján!
Adni kell, adni, míg bírod talán.
„Jónak lenni jó”, szállt a mondás,
Mikor jön a veszedelem, s sírt ás.
Mikor szenved az ember és fia,
Segíts, hogy mosoly legyen az arcokon!
Ne csak fájdalom, s könnye hulljon!
„Jónak lenni jó”, segíts nekünk, Istenem!
Az emberek összefogjanak, ha itt a veszedelem,
A fájdalom ne uralkodjon az emberek felett.
Segítsük meg az elhagyott árvát!
Szeretetet adjunk, űzzük el fájdalmát!
„Jónak lenni jó!”, száll az üzenet,
Fogjunk össze végre mind, mi emberek.
Legyen árváknak is szép Karácsonya,
Isten is segít, meglásd!
Az árváknak kisebb lesz fájdalma,
Jószívű ember meghallja szót!
A „Jónak lenni Jó”-t.
Szívvel adja az adományt,
Így segíti a bajban egymást,
Visszahozza a remény sugarát.
S mikor elégnek az adventi gyertyák,
Karácsony ünnepén mosolyognak az árvák.
Lelkedbe neked is öröm költözik,
Mert jó voltál, ha keveset is, de adtál!
Mosonmagyaróvár, 2021. december 19.
