Szél fúj, esik az eső,
tél van még, didergő.
Havat kérünk,
az kell nékünk.
Eső esik könyörtelen,
reggelre jeges lesz minden,
aztán jön egy melegfront,
nem akartuk,
de ránk ront.
Tocsogunk a sárban,
pedig szánkózni kéne januárban.
Jön még a február,
téli hónap ő is már,
talán ő hoz havat és hideget,
nem csap be és nem hiteget.
Fehér havas lesz a táj,
a légben ezernyi hópihe száll,
hóemberek köszöntenek nevetve,
mindenkinek örömére.
Szánkó és síléc siklik a domboldalon,
gyermekkacaj zeng a havas tisztáson.
Hóembert épít gyermek és idős,
kicsit lassan megy, olyan ráérős.
Mosolyog a hóember már,
kitárult előtte a világ,
keze két faág,
orra sárgarépa,
piros sál a nyakába',
fekete szén a szeme,
rákacsint a gyerekekre.
Rossz vödör a kalapja,
kavics lett a ruhája gombja.
Kezében egy elnyűtt seprű,
nem pedig egy jó kis nedű.
Boldog lesz ő így is, tudja,
gyermekkacaj körbefonja,
örömében táncot jár,
hóember szíve dobog már,
orrára huncut hópihe szállt,
estére ő is elaludt már!
Várjuk együtt a havat,
reméljük, nem csak egy kósza gondolat!

2024. január 18.