Szép csendesen osont az est,
Az égen kigyúltak a csillagok,
A hold fényesen ragyogott,
Pitvarában jelezte, valami megváltozott.
Megváltozott fenn az égen,
A nap küldte tüzes sugarát.
Jelet gyújtott az emberi szívben,
Szeressétek jobban egymást!
Fellobogott a fény a holdon,
Mint a szívekben a lámpafény.
Jelzőtüzek fényesen világítottak,
Hozzám találj, van még remény.
S a fények eltűntek az égről,
Mindez jel volt csupán!
Jel, hogy a szeretet újra lángol,
Mint életünk hajnalán.
S nem jött el a világ vége,
Csak világított az égi fény.
Pillanat volt, mint a szeretet a szívedben,
A lángolás, csalfa remény.
A fény gyorsan eltűnt az égről,
Eltakarták a kúszó fellegek,
Mint a szeretetet a szívedből,
S kigyúlnak, ha eljönnek égi ezredek.
Szeretet nem a hold tüzétől,
Nem várok jeleket az égből,
Szívünkben gyúl újra lángra,
Lelkünk megvigasztalására.
Mosonmagyaróvár, 2015. szeptember 27.
/Holdon tüzes fények - Napjelenségek/
TM
