Megszülettem egykor, hát jogom, hogy éljek,
ha meghalok, már úgy sem marad semmi,
míg lélegzem, a rámért kötelességet,
nem tudom, nem is szabad feledni.

Bőrömön érzem a meleget, a fagyot,
a lelkemben mi sötét, mi fénylő,
ha csábító szagok, bódító illatok
fátylában a szerelem értem eljő.

Jogom elmerülni álomittas éjben,
mikor kérdésre csak a csend felel,
megváltásom, üdvöm hiába is kérem,
nem tárul, bomlik hófehér kebel.

Lehet, hogy már gyáva és gyenge vagyok,
de még makacs, akaratos a lélek,
kötelességem, amíg a Napom ragyog,
ne tűrjek magamon, felettem férget.

Sok a birtokolni, elveszteni való,
nélkülük az élet már mit sem érne,
ha rám teríti fehér prémjét a hó,
a leltáramnak csak akkor lesz vége.

Csiszolok öregen kopottas csillagot,
figyeljenek oda halovány fényre,
hadd, sárguljanak irigyek, rokonok,
vagyok sötétség ádáz ellensége.

Én már nem szűnök meg sírni és írni,
ha kell, zsarnok, önbiztató magamnak, 
lehet, nem olvas, ír lassan más senki,
köröttem csak analfabéták vannak..

Megtépve, szegényen is intek, oktatok,
keresem a megváltó szót, az eszmét,
sajnálok dölyföst, szánok dúsgazdagot,
embernek maradni jog és kötelesség.

2014. április 25.