Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Kádár János: 1,5 millió magyar elnöke akarok lenni

zsuzsa
zsuzsa képe

Forrás: Varánusz.blog (Egyetértek, ezért tettem itt közzé.)

Felszállt a fehér füst. Igen, ott kint a Szent Péter Bazilikában is. De ennek a hírnek leple alatt sunyin, lopva, kúszva befűtöttek a Sándor Palotában is, hátha egy füst alatt meg lehet úszni a bejelentést: Káder János az előzetes várakozásoknak és Fénylő Csillagunknak maradéktalanul megfelelve aláírja a 4. alaptörvény módosítást

Volt aki mást várt? 

Bevallom, én egy kicsit igen. Kaptam is érte a fejemre eleget, mert láttam esélyt arra is, hogy nem írod alá, és is azt gondoltam ha mégis, akkor legalább valami helytelenítő gesztust teszel. Mit tudom én, szigorúra húzott szemöldökkel szúrósan nézve legalább úgy csinálsz, mint aki öklendezik, de nem tehet mást. Neked még az a mentséged lehet mint a közvetlen elődödnek, hogy hótthülye vagy és nem érted hajszál pontosan mi a baj azzal amit aláírsz. Ahogy jogászként azt is vágod, hogy a pártalkotmány 9. cikke szerint lett volna megalapozott lehetőséged hivatkozni, hogy - ha másért nem - az Európai Unió intézményeinek tiltakozása miatt normakontrollra küldöd a módosítót, hogy az maradéktalanul megfelel-e az Alapjogi Chartában megfogalmazottaknak.

Ezt ráadásul a szádba rágta egyik elődöd, Sólyom László és Szabó Máté ombudsman is. Arról nem beszélve, hogy az aláírás mellett is számolatlanul álltak rendelkezésedre a helytelenítés kifejezésére lehetőségek. Ennek ellenére járulsz hozzá, hogy az alkotmányellenesnek talált iratkatyvaszt mégis beleszuszakolják a szaros gumicsizmás parasztok a büszkeségetekbe. Innentől meg azt gondolom, kedves Káder, hogy egy fokkal rosszabb vagy közvetlen elődödnél is. Úgyhogy itt élnék a javaslattal, hogy a pártalkotmány következő faragásánál - mert azt te se gondolod, hogy ez az utolsó, muhahaha - írjátok át azt a 9. cikket valami testhezállóbbra:

Még azt is jobban elnéztem volna, ha ezt az egész aláírás balhét csöndesen teszed. De te megindokoltad, amitől szánalmasabb álszent baromságot keveset olvashattunk

Demokratának lenni annyit tesz, mint minden körülmények között ragaszkodni a jogállamiság formáihoz és kereteihez.

Ezek szerint te sem vagy demokrata, ugyanis éppen most teszed lehetővé Viktoréknak, hogy a jogállamiság maradék formáit is felrúgják annak kereteivel együtt, ráadásul nekifutásból. De az igazi szánalomhalom nem ez, sokkal inkább a másik gőzölgő kupac itt:

z elmúlt napokban hosszú órákat töltöttem azzal, hogy Alaptörvényünk negyedik módosításának elfogadása kapcsán tanulmányozzam a sajtóban megjelent véleményeket, érveket, hogy elolvassam a hozzám küldött leveleket, üzeneteket, hogy meghallgassam szakértők okos – és olykor indulatoktól vagy politikai szándékoktól sem mentes – érvelését.

Tettem ezt annak érdekében, hogy elnöki eskümmel összhangban döntésemben egyetlen cél vezéreljen: az alkotmányos rend és a nemzet egységének képviselete.

És tettem ezt azért is, mert a köztársasági elnök önmagában még semmit sem tesz azzal, ha csak pártok felett állónak értelmezi szerepét és feladatát. Mert a köztársasági elnöknek nem egyszerűen a pártok felett, hanem mindig és mindenben politikai nemzete mellett kell állnia.

Kedves Káder, először is magyarázd el legyél kedves, hogy a bánatos kókadt paripapéniszbe fér a te fejedben össze az alkotmányos rendre hivatkozás akkor, mikor pont az alkotmányellenessége miatt kidobált szarokat lapátoljátok a lóba vissza? Hogy van a képeden bőr "nemzet egységének képviseletéről" hablatyolni, mikor naponta tüntetnek ezren az utcán a jogállamiság és az alkotmányosság megmaradásáért? De ezek a kérdések jóformán meg sem fogalmazódnak a zemberekben, te máris képbe helyezed őket: neked van "politikai nemzeted". Nem magyarok, nép, nemzet ahogy van, mindenki együtt, nem. Neked politikai nemzeted van. 

Így már minden értünk kedves Káder. Te a világban élő 15 millió magyar helyett annak a 1,5 milliónak az elnöke akarsz lenni, akik még hajlandóak a Fideszre szavazni és veletek mélyen egyetérteni. 

Ők a te politikai nemzeted ugyanis. Én legalábbis biztosan nem vagyok - az aláírás után különösen nem - és ha csak az ablakon kinézel láthatsz tömegeket, ha tényleg elolvastad a neked címzett leveleket akkor szervezeteket, a közvélemény-kutatásokat böngészve milliókat, akik ezt pont így gondolják. Szerintünk te - ezek után különösen - se az alkotmányosság őre, se a nemzet egységének jelképe nem vagy. Egy szimpla salabakter lettél, aki beleszenilisedett a politikai csatározásokba, elfelejtette már milyen volt a kádárizmus alatt szabadságról, jogállami normákról és maradéktalanul érvényesülő alkotmányos alapjogokról álmodni.  Már csak váltókezelőnek vagy alkalmas, aki bokát csattogtatva, szalutálva állítja zökkenőmentesre a váltót mikor elcsattog orra előtt a nervonat.

Kemény éveknek nézel elébe. Van aki szimplán csak "sunyi, gerinctelen fasznak" tart, de ugye te sem leszel meglepődve, ha ezután a politikai nemzetezés után neked is megérkezik Orbánhoz hasonlóan a személyesre szabott "rám ne hivatkozz" videóüzenet, amit a közösségi oldalról lehet kicenzúráztatni újra és újra, de ettől még meg nem történtté tenni és az internetről teljesen kiradírozni ti sem tudjátok

A KEH honlapján található idézetben Deák Ferenc elmondja, hogy kell szeretni Magyarországot. Ha ekkora rajongója vagy esetleg felidézhetnéd magadnak mit mondott az igazságról és a rosszul gombolt mellényről:

Tudományos vitatkozásoknál nem a személy, nem a tekintély, hanem egyedül az igazság bírhat döntő erővel.

A rosszul gombolt mellényt újra ki kell gombolni.

Ha nem értenéd, csak kérdezd meg valakitől mit jelentenek ezek pontosan. 

Rovatok: 
Olvasásra ajánlom