Ütnek, vernek, szapulnak,
Még a földbe is belegyalulnak.
A nagy szívem tart még ki újra és újra,
Meg kell előbb lélekben halni, hogy fényt láthassak.

Lassan olvadok el, mint egy felhő,
Mögöttem egy halvány kis szivárvány lapul.
Mennék már, de a körülmények foglya lettem,
Pedig lábaimról a béklyót már rég levertem.

Akad még pár dolog, mit bevégezzek,
Utána már csak a végtelen égbolt vár.
Remélem, Nektek is jobb lesz akkor,
Mikor a felesleges évek elmúlnak már.

Káposztásmegyer, 2024. április 23.