Földünknek, ennek a kék-zöld ékszernek a kozmosz bársonyán, ma ünnepeljük napját. Lélegzete, a szél, lágyan simogatja arcunkat, mintha egy tovatűnt suttogás érne el hozzánk a múlt mélyéből. A nap aranyló sugarai festik ragyogóvá a tájat, minden egyes fűszál egy apró, zöld csodaként nyújtózik fel az ég felé.
   A folyók, a bolygó kék erei, lassan lüktetve csordogálnak, életet szállítva a szomjas földeknek. A hegyek, a Föld alvó óriás őrei, csendesen szemlélik az idő múlását, s arcukon az évszázadok ráncai mélyednek. Az erdők, a bolygó zöld tüdeje, melyek frissítő leheletükkel ajándékoznak meg minket, hogy élhessünk.
   A madarak kik, mint apró, szárnyas tünemények, énekükkel a természet örök dallamát zengik. A virágok, a Föld mosolya, színes szirmokkal hívogatják a rovarokat és pillantásunkat, illatuk láthatatlan ölelésként leng körül mindent.
   Ma emlékezzünk, hogy ez a bolygó az otthonunk, egy törékeny csoda, melynek minden egyes lélegzetvételére vigyáznunk kell.

TM