Telihold világít fényesen
a késő őszi éjben,
szikrázó fénye szétterül
a szunnyadni készülő időben
és térben.
Bár van, akit zavar a fény,
ez nem egy szép regény.
Világit a telihold az égen, mindig visszatér,
mert ez az ő útja oly régen,
de hisz rajta kívül világít
még sok kis bíbor bogárka,
apró lény,
örül ennek a virágzó repkény,
mert odacsalogatja a fény
a bogarak hadát,
kik az ő virágából isszák
az édes nektárt.
Csodálatos látvány a telihold,
korongja fényes, mint
az aranypor,
álmot sok ember szemére
mégsem hoz.
Nézem és csodálom,
a természet engem
mindig elvarázsol, szikrázó fénye magával ragad,
a szemem rátapad,
s a képzeletem szárnyán
szállok messzire,
egy képzeletbeli
csodálatos vidékre,
hol vár az éden, boldogság zöld réten, szeretet, béke ölel át,
s teljesíti szívem vágyát.
Ó, már vár az éjszaka
édes álma,
álomport hintve
szempillámra,
elalszom én is nemsokára!

TM