Látom, te úgy nézel mattuló képeket:
rajtuk szöszi lányunk épphogy csak lépeget,
jó apád mosolya elrejti a rákot,
örökös hűséget esküdnek barátok,
sekély hóba süpped legelső kiskutyánk,
kertünkben a nyírfa éledő friss husáng,
házunkon a jövő oly ravaszul villan,
s a postás szemében biztató új hír van…

Látod, én úgy nézek megsárgult képeket:
lepörögnek bennem a sebzett életek,
apám vasas arcán megérzem a nyomort,
buktatót, mit sorsom az utamba sodort,
látom saját szemem fényén a félelmet,
mint veszítek olykor megküzdött értelmet,
terebélyesednek rejtett, avult árnyak –
jeleit észlelem folyton a múlásnak…

     2018.12.30.  Csorba Tibor