Kérdés van bőven, ember mi lesz veled?
A gondolat is csapongó, keresi a választ,
visszhangzik, nem jön felelet,
csak még több kérdést áraszt.

Miért kérdezel, ha nem szól senki?
Miért vársz, tán nincs, aki meghallgasson?
A csend elnyel mindent,
táncol súlyával a mellkasodon.

Az érzések kusza hálóját
egyre csak szövik a gondolatok,
és bár próbálod kibogozni,
de sötétben tapogatod.

De talán benne van a felelet,
még ha azonnal nem is hallható,
egy hang, egy újabb próbálkozás,
mint csendbe hasító kakasszó.

Jövőképek mélyén csak fekszik
mondókájával az addig csendes éj,
még nincs itt a te időd,
hogy elmondjad, hogy beszélj!

De egy nap megszólal harsogva, rikoltva,
messze repül az addig hamis altató,
egyszerre tudod a válaszokat,
végül az igazság lesz hallható.

Mondanád, hisz már benned van a szó,
mint egy félbehagyott verssor,
mint az el nem küldött üzenet végén,
egy magányosan villogó kurzor.

Még pár gondolat visszahúzza,
még gátolja szavaid,
de már megnyitva várakoznak
fekete, fehér lapjaid.

TM