A lét végtelen tengerén
hullámok nem érik a partot,
az idő csendben fut a homokon,
s mi keressük a titkot.

A napfény eltűnik a mélyben,
elnyeli a hatalmas kékség,
míg a tetején vitorlázunk,
hömpölyög ezernyi kérdés.

Mit keresünk valójában,
miért vagyunk por és fény,
gondolatok százai a fejekben,
fényes csillagokban a remény.

Az égen milliárdjai ragyognak,
a világ végtelenségét látjuk,
az ember lábnyomot hagy a porban,
de örök életünket nem találjuk.

Ha mindez véges, mi a célunk,
miért vagyunk és élhetünk,
azért küzdünk, harcolunk,
hogy pillanat legyen életünk?

Valami kell hát, hogy több legyen,
több annál, mint a semmi,
hogy minden élet örökké tartson,
eggyé kell a világgal lenni.

Mert mi vagyunk a kérdezők,
hozták az eltelt évszázadok,
talán ez tesz teljessé minket,
és nem a régen várt válaszok.

Lehet maga a kérdés,
mi igazán emberré tesz,
a feleletek csupán árnyak,
te az vagy, amit felépítesz.

Az ott rejtőzik a végtelenben,
az égen és a tenger mélyében
a válasz, hogy kik vagyunk,
ott csillan az univerzum fényében.

TM