Emlékszel az ifjúságra,
hajlékony volt derekunk,
viharban és metsző szélben
hajladoztunk, mulattunk.

Friss hajtások ágainkon,
tavaszi nap éltette,
repdesett itt körülöttünk
sok ezernyi méhecske.

Vastagodtunk, erősödtünk,
fészket raktak madarak,
néha megálltak pihenni
mellettünk a nagyvadak.

Ember karcolt a törzsembe
szívet és egy szép nevet,
bár kicsit fájt, de itt őrzöm
a begyógyult emléket.

Elrohadunk, kiszáradunk,
tavaly ágam letörött,
majdnem agyon ütöttem
egy lakmározó hörcsögöt.

Te vagy kicsit fiatalabb,
rajtam több már a moha,
régebbi a mókuscsalád
öröklődő oduja.

Egyszer biztosan kidőlök,
ha jön a nagy szélvihar,
gyökerem is egyre gyengül,
előbb, utóbb kicsavar.

Tűz lesz majd az ágaimból,
lángokból az emlékek,
míg figyelik fényeimet,
ősidőkről mesélek.

TM