Kis kezed tenyerembe simult,
mint a harmatcsepp a levélen,
szememben szemedből ragyogott
a reggel néma csöndje mélyen.

Léptedben ott volt minden, mi hang,
amit a szívem dalolt egykor,
lágy simítás, szeretet-összhang,
édes álmok, ez a gyerekkor.

Te nőttél, szálltál, szárnyra kaptál,
de fonálként ott maradt veled
minden ölelés, amit adtál,
s amit egy anya megőrizhet.

És most, mikor már lábad biztos,
s világba lépsz nagy-nagy erővel,
egy pillanatra visszanézel -
s én ott vagyok, csak nézlek, könnyel.

Mert két szív vagyunk, de egy ritmus,
egy dallam két külön hangon szól,
te, a kezdet, az optimizmus,
s én a háttér... az alkonyatból.

2025. április 26.