Csak egy szép varázslámpa az éj közepén,
tenyeremben pihen, akár a halk remény. 
Megrezzen benne a múlt, halvány fénysugár, 
s kívánságom vágyódón az ég felé száll.

Lassan felemelkedik, mintha tudná jól, 
hogy nem kincset kérek, és nem is földi jót, 
csak egy napot - egyetlen egy tiszta percet - 
hol újra átélhetem a szeretetet.

A fényár átcsúszik az idő peremén, 
csillagok közt úszik, élteti a remény, 
szikrák gyúlnak, élednek az emlékképek, 
a tegnap kapuja tárul... s én belépek.

Megpillantom őket a fény túloldalán, 
mosolyukban meleg, régi otthonom vár. 
Újra gyermeknek látszom tekintetükben, 
s a világ gondja elolvad körülöttem.

A nap kinyílik, mint a tavaszi virág, 
s én belélegzem újra édes illatát. 
Már nem fáj, nem sajog - csak simogat a múlt, 
hisz a kezük nem engedett el,... csak elbújt.

A fény lassan visszatér, belém költözik, 
a lámpa kihuny, de bennem tovább izzik. 
Rájövök: kívánságom nem tűnt el soha, 
csendben őrzi szívem szeretetotthona.

2026. március 13.